Szentgyörgy-kincse Tacskók

Ezen az oldalon kizárólag a tacskókkal foglalkozom, saját kutyáim bemutatása mellett sokat megtudhatsz jellemükről, gondozásukról is. Én imádom őket,nagyon sok oldalú kutyák. Vadásznak, házat őriznek, játszanak,kirándulnak velünk. Velük öröm az élet!

 

Ami velünk és a tacsikkal történik ....

2016.01.01.Sajnos ritkán tudok ide ülni, a honlapot rendezni, gondolom észre vettétek. Ennek oka van. Ezt az időt inkább a kutyáimra fordítom. Van még egy ok. 2015. junius.12-én megszületett kislányunk Réka. Valamint 2014 decemberében végre megtaláltuk álmaink házát, csinosítottuk, és augusztus 1-én ide költöztünk. Falun belül maradtunk. 3 kutyám hoztam magammal.  Ma leesett az elő hó, Oszkár az örök gyerek nagy örömére.

A 2014-es év jól telt, szokásos, sok kirándulás, móka :) . Hihetetlen, de már 2015.02 -hó van. Hideg. Várjuk a jó időt.

2014. Január. 1. Hát még leírni is fura. Boldog Új Évet Mindenkinek és Boldog Születésnapot ennek a honlapnak ugyanis ma 4 éve hogy saját magam, saját tudásom alapján, eleinte kisebb nehézségekkel, de elkezdtem szerkeszteni.

Megvolt ma az újévi séta minden négylábú barátommal no és anyuval, akinek köszönöm, hogy legtöbbször velem tart, segít a gondozásban, az etetésben és ahogy már írtam a sétában is. Még a tesóm itthon lakott vele szoktunk sétálni menni, de ez már sajnos ritka. Azok is szép idők voltak. Itt sok kép sok mindent elárul. 

2013. december és egyben az idei év utolsó napja. 2 hét szabi, a boldog , szeretetteljes ünnepek, az év legszebb napjai. A sok törődés és séta...Fura lesz megint melózni menni, de nem csak nekünk a kutyusoknak is. Szerencsére nem félnek a hangos petárdáktól, de elzárom őket!! Tegyétek ti is ezt. Főleg olyan helyre zárjátok ahova nem tudnak a töketlenek bedobni semmit, mert hát aki nem állatbarát kitelik tőle hogy a kerítésen is bármit bedod . 

2013. december. 15. Ismét beköszöntött a tél. Mint mindig, most is igyekszem minél több időt a kutyáimmal tölteni. Sokat sétálunk mozgunk, finomságokkal kedveskedek nekik :) . Ha egész nap szeretgetném őket az sem lenne nekik elég.... Ma töltöttem fel képeket a Gazdik küldték rovatba. Az idei 2 kiskutyáról, Blendáról, Falatkáról és Fifiről. Na meg az én ÖRDÖGÖMRŐL Oszkárról ( kis Oszi-Boszi :) ) Ő egy kis rosszaság. Volt 5-6 műanyag kutya etető, már sikeresen megette mindet ( azt hogy megette nem kell szószerint érteni. Blanka a mult hónapban tüzelet, Oszi meg volt érte veszve, de ahhoz még kicsi szerencsére... Karácsonykor készítek itt a fa alatt majd újabb képeket velük/róluk. Remélem Oszi a fát azért majd nem dönti le....

2013. Szeptember . 20. A kutyusok szerencsére jól vannak. Oszkár szépen fejlődik, szép nagy kutya lesz :) . Naaagyon rossz :D Igazi kis ördög, de nem baj.

 2013. Augusztus. 09-én megérkezett az új családtag, Oszkár!! Nagyon okos és szép kiskutya. Az első pillanattól megszerette az egész család.

2013. Augusztus.04. Ma fürdés volt, még élvezték is, kivéve Blankát Nevetés. Este Bonival és Blankával sétáltunk. Boni már 9 éves, sajnos nem bírja a hosszú sétát. Kamillát és Fannyt nem viszem, mert tüzelnek, nem hiányzik udvarló Vigyor. Nehezen bírják a nagy meleget, no de ki bírja már ezt. Imádom a nyarat, de csapadék nélkül rossz ez. Nálunk itt a faluban (kb. 2800 lakos) még a víz ellátás is csenge, általában nincs víz, ha van is alig. Nem győzünk gyűjteni. Ne locsoljunk, spóroljunk a vízzel.... kisül minden....káááár...de az állatok (nem csak kutyák vannak) azért nem halhatnak szomjan. Én most szabin vagyok, ezért van időm megosztani ilyen gyakran a gondolataimat Király. Ja a fürdős képek a Galériában lesznek/vannak.

 

2013. Augusztus. 03. Nem akarom elkiabálni a dolgot, mint ahogy 1 napja írtam nagyon nehéz tacsi fiút találni, most úgy néz ki megtaláltam Király. Jövő héten itthon lesz ha minden igaz. Nem törzskönyvezett, Diva Noire szülők....rossz nem lehet. Imádni fogjuk. Nem volt még olyan tacsink akit ne imádtunk volna. Persze amint találok meg fogom venni álmaim kutyáját, 1 vörös kant. Vagy 1 csokit??

 

 

 

2013. Augusztus.02. Egy újabb gondolat... Az ember élete során anyi mindent szeretne, mindig újabb és újabb vágyak után fut. 1. A kutyák az életem, persze a párom és a családom mellett. 2. Nagyon nehéz a mai világban boldogulni, meg kell gondolni hogy az ember mire költ, költhet. Nehéz felépíteni az életünket, sajnos a jó körülmények nem sok embernek adatik meg. Igazából 2 dolgot szeretnék, de mindegyik nagyon nehezen jön össze. Az 1. ponthoz kötődik az hogy régóta vágyom egy szép standard tacskó fiúra aki törzskönyvezett, már régóta nézegetem a hírdetéseket, honlapokat, de sajnos nem találok.... Ha lenne is nagyon messze.... ki tudnám fizetni a kutyust, de elmenni lehet nem tudnák érte Sírós . Azt hittem könnyebb jó kutyához jutni. Persze még talán tavaly is sok szép kutya volt eladó soron, akkor még nem kellett, akkor még a csoki lányra gyűjtöttem BLANKÁRA!! Imádom a szép tacsikat. Szerintem sokan nem értenek, csak az ért aki olyan kutyabolond mint én...

 

 

 

2013. Augusztus.02. Sok minden történt változott az elmúlt fél éveben. Sokat foglalkozom a kutyákkal, azért sincs időm ide feljönni. A képeket is most frissítettem hosszú idő után. Inkább a kutyákkat vagyok mint a gép előtt :) , de ez igy helyes. A tacsik jól vannak, ördögök...

 

Tegnap kaptam egy telefonhívást, film szerepre kértek fel a vörös kutyámat szemelték ki a honlap által találtak ránk :) . Tetszettek a kutyusaim :) . Mivel Kamilla az egyetlen vörös kutyám, sajnos nemet kellett mondjak a fiatalembernek, mert ugye bár Kamilla félénk és idegenekkel bizalmatlan-mint a legtöbb tacskó-de ő különösen. Ő az aki csak 5 embert szeret, csak 5 ember létezik számára.

 

Persze örülök hogy ránk gondoltak, és ezúton is köszönöm a kedves fiatal embernek , nagyon jó érzés.

 

 2013. Junius.16. CACIB kiállítás Székesfehérvár! Nagy élmény volt!!

 

2012. December.22. Ma betetettük Blankába is a chipet. Most érkezett meg a törzskönyve. Most már minden kutyám chipes. A téli napok ellenére sokat sétálunk :)

 

2012. Oktober. 08. Az utolsó kisfiú Németországba került!

 

2012. Szeptember. 22. Az utolsó kislány Kakasdra került , egy kislányé lett!

 

2012. Szeptember 13. Egy kislány Szentgyörgyön lelt új otthont, kedves ismerősöknél. Örülök, jó helyre került!

 

2012.Szeptember. 08.-án mégegy kislány gazdis lett, Nagydorogra került és bent fog élni a lakásban a gazdikkal. Közben láttam egy fotót Takiról amint egy ágyon aludt a hátán feküdt, lábai égnek álltak :)

 

2012. Szeptember. 07.-én Bella nevű kiskutyát Tengelicre vitték a kedves gazdik. 08-án pedig Kapuvár mellé, Szárföldre egy kan került Taki nevet kapta. Egy kisfiú és másik 3 kutyus társa lett! A második kisfiút pedig Dunaföldvárra vitték lakásba! Névnapi ajándék Adrienn napra!

 

2012. Augusztus. 15. Megérkezett a csoki kislány a Bartha vom House Kennelből. A Blanka nevet adtuk neki! Tünemény kiskutya.

 

Fanny picikéi szépen nőnek, nagyokat játszanak, már több gazdis is van köztük.

 

2012. Augusztus. 05. Reggel séta volt Leonnal és Kamillával. Délben a kiskutyákat megetettem, ma előszőr. Most még pár napig konzervet kapnak, utána Kölyök tápot beáztatva. Dog Chow-t szoktak enni, de mivel olyant most nem kaptam kipróbáljuk a Happy Dog-ot!

 

Tengelicről meglátogatták a kislányokat, de még nem tudtak választani, hát nem csoda, mind tündér!

 

2012. Augusztus. 02. Ma reggel egy jót sétáltunk és futottunk Leonnal és Kamillával! Tegnap megfürdettem őket, és csoda, de nem feküdtek bele a porba. Talán komolyodnak?! Nagyon szép a szőrük :)

 

2012. Július. 31. Gazdik ! Lassan lehet jönni látogatni a picurokat! Nyitva a szemük, hétvégén már adok nekik enni :) .

 

2012. Július.31. Ma elvitték a kis Szöcskét. A legutolsó kiskutyától a legnehezebb elválni mindig, de tudom hogy Katánál jó helye lesz!! Sok boldogságot hozzá kedves Kata, remélem sok örömet okoz majd a kis Ördög!!

 

2012. Július. 18. Szöcske megkapta a kombi oltást, Kamilla is kapott kombit + veszettség ellenit!

 

2012. Július. 17-én reggel Fanny 7 kiskutyát hozott világra. 2 naposak, már nőttek, szépen szopnak. Ma felhívtam a leendő gazdikat. Nagy volt az öröm!!

 

2012. Július. 15. Leon ma 4 éves!! Szöcske gazdija eljött ma meglátogatni az új kis kedvencét. Nagy volt az öröm Katának is tetszett Szöcske és fordítva is így van.

 

A kutyák által rengeteg új és jó embert ismerek meg aminek nagyon örülök :D !

 

2012. Július. 05. A fekete-cser kisfiú is elkelt. Kaposvár mellé, Jutába került Benedeczki Gáborhoz. Milyen érdekes, pont 2 hete mentünk át Jután amikor Fonyódra mentünk. Na de a lényeg az, hogy a kis fiúcskába is beleszerettek a gazdik első látásra!

 

2012. Július. 05. A vörös kislányt elvitték. Horváth Andiékhoz került, ők már az előző alomból vittek egy kiskutyát Falatkát, akit nagyon szeretnek és a lakásban él! A kis sárga Falatkát is szeretni fogják nagyon ebben biztos vagyok. Szerintem jobb helyre nem is kerülhetett volna!

 

2012. Július. 04. A kiskutyák megkapták az első oltást Parvo vírus ellen. Szerencsére teljesen egészségesek! A doki nem győzte dícsérni őket!!

 

2012. Július.03. Borzasztó ez a nagy meleg. A kutyáim se szeretik. Fanny nagyon gömbölyödik kb. 2 hét. A kiskutyákat hamarosan viszem oltásra!

 

2012. Június. 29. Már eszik a picik a száraz tápot is. Ma megfürdettem őket és a nagyokat is. A Fanny szépen gömbölyödik.

 

2012. Június. 19. A kiskutyák már rendesen esznek. Megkapták a második féreghajtó adagot!

 

2012. Június. 07. A kiskutyák szépen fejlődnek, ma átestek az első féregtelenítésen!

 

2012. Május. 22. Kamilla kiskutyái világra jöttek! 1 vörös szuka, 1 vörös kan, 2 fekete-cser kan!

 

2012. Április. 06. Végre tavasz, kutyáim boldogok. Jövő hónapban Leon - Kamilla alom!!

 

2012. Február 14. 2 hétig hideg nagy hó volt erre felénk is. Ma először jöttek igazán ki a kutyik az udvarra végre már ugatni is volt kedvük. Ilyenkor ritkábban megyünk sétálni, de nagyon várom hogy enyhébb idő legyen!!!!

 

2011. Október. 30. Fanny lába szépen gyógyul, 2 nap alatt sokat javult, remélem nem kell több kezelés. Megcsípte egy szúgyog ami egy fonalférgett vitt a testébe. Részletesen az estről és a tünetekről A szunyogokkal is vigyázni kell menüpontban olvashatsz róla.

 

2011. Október. 30. Falatka, aki Kamilla fekete-cser kislánya szintén jól van, imádják, és szobakutyus lett! Képek hamarosan!

 

2011. Október. 24. Hírt kaptunk Kamilla vörös kiskutyájáról Fanniról, hamarosan képek is jönnek, nagyon sokat nőtt a kicsi és imádják!

 

2011. Október. 19 Fannyi utolsó kislánya is gazdira talált, Tolnára vitték egy néninek. Így minden kicsink elkelt! Nagyon fognak hiányozni.

 

2011. Október. 15. Kamilla utolsó kisfia Bátaszékre kerüle egy bácsihoz.

 

2011. Október. 10. Képek Mazsiról a Gazdik küldték menüpontban!

 

2011.Október. 05. Hamarosan képeket töltök fel Mayáról és Mazsiról!

 

2011.Október. 02. Fanny utolsó előtti kislányát Németországba vitte egy kedves hölgy! Az első kutyusunk aki külfördre került. Sok boldogságot neki is! Manócska lett a neve!

 

2011. Szeptember. 24. Az egyik kuskutya rokonokhoz került, Kelemen Andrásnéhoz és családjához, Hanna lett a neve. Még 2 szuka és egy kan eladó!

 

2011. Szeptember.18. Kamilla egyik kisfiát Gödöllőre vitték egy bácsi 50. születésnapjára, már régóta tacskóra vágyott. Kitűnő ajándék!

 

2011.Szeptember. 10. Fanny egyik kislányát Szigetvárra vitték egy tacsi fiú mellé.

 

2011. Szeptember.09. A még nálunk lakó kiskutyák megkapták a kombinált oltást is ami 6 féle betegség ellen véd + kaptak féreghajtót is.

 

oltasikonyv.jpg

 

2011.Szeptember. 03. Kamilla utolsó fekete-cser kis szukáját Gödre vitték egy 4,5 éves kislány már nagyon várta. A Vörös kislányt Pedig egy olyan család vitte el Felsőszentivánra akik nagyon szeretik a fajtát. A vörös kislány lett a 4. tacskójuk!

 

2011. Augusztus. 30. Kamilla egyik kisfia Sárbogárdra került!

 

2011. Augusztus.28. Egy kisfiúért megint jó gazdik jöttek, gyerekekkel, őt egy lány tacsi mellé vitték Veszprémvarsádra és a Mázli nevet kapta.

 

2011. Augusztus. 28. Egy kisfiút Peste vittek ma délelőtt, ő lakásban fog élni, nagyon jó lesz neki :) . Mazsi lett a neve.

 

2011. Augusztus. 27. Egy kislány itt Szentgyörgyön lelt új gazdira (szerencsére nagyon közel marad hozzám) Maya névre hallgat.

 

Egy kisfiút Dunakömlődre vittek! Szintén nagyon jó helyre kerültek mindketten!

 

2011. Augusztus. 19.-én egy kisfiú Szekszárdra és egy kislány is elkerült új gazdihoz, ő Bölcskére, a neve Dorka. Nagyon jó gazdihoz kerültek mindketten!

 

2011.Augusztus.17. Fanny kiskutyái is megkapták a parvo elleni oltást.

 

2011.Augusztus.17. Kamilla kiskutyái megkapták ma az első védőoltást Parvovírus ellen!

 

2011. Augusztus2. A kiskutyák már pár napja szépen esznek, eleven kis ördögök, nagyokat játszanak, van már köztük gazdis :) . Úgyhogy ha nem akarsz lemaradni hívj!

 

2011. Július. 20. Már Fanny kiskutyáinak a szeme is kezd kinyílni!

 

Nagyon szépek és erősek mind.

 

2011.Július.19. Kinyílott a szemük Kamilla kiskutyáinak!

 

2011. Július. 16. A kiskutyák minkét alomban szépen feljődnek. Ügyesek az anyukák, nagyon büszke vagyok rájuk. Már előjegyezhetők a kicsik!

 

2011.Július. 10.-én Megszülettek Fanny és Leon kiskutyái. 7 szuka, 2 kan. Ezzel megdöntötte Boni 8-as rekordját, bár az egyik kiskutya (szuka) 1 naposan elment,mert nagyon pici volt s nem tudott szopni, pedigy annyiszor próbáltuk odatenni :( .

 

2011. Július. 07.-én Kamilla és Leon kiskutyái megszülettek. 1 vörös és 6 fekete-cser. Nagyon boldogok vagyunk :) . Rég született már alom nálunk. A kicsikről a napokban teszek fek képeket, figyeljétek az oldalt.

 

2011. Április. Leon és Málna párosításból minden kiskutya szerető gazdira talált.

 

2011. Április.03.-án nagyon jó volt a dombóvári CAC! Képek hamarosan!

 

2011. Március.16. Orvosnál voltunk a kutyusokkal oltást kaptak. Képeket kaptam Leon és Málna kölykeiről. 4 kiskutya még gazdit keres.

 

2011. Március.14. Végre itt a tavasz és a hosszú hétvége! Remek alkalom a nagy sétákra és a játékra. A kutyusokkal együtt örülünk hogy végre megjött a jóidő. Ja és kipróbáljuk a Kiltix nyakörvet, 7 hónapig hatásos a bolhák és kullacsok ellen! A kullancsok nagyon veszélyesek úgy hogy ha sétálni viszitek kedvenceiteket ne felejtsetek el védekezni ezek ellen az élősködők ellen. Nekem a Fontline és az Advantix cseppek is beváltak. Séta után alaposan át kell nézni azért a kis kedvenceinket.

 

2011. Május. 28-29.-én Székesfehérváron CACIB!!!!!!!!!!!! Már nagyon várom!

 

2011. Február. 17. Megszülettek Leon és Málna kiskutyái. 5-en vannak 2 szuka, 3 kan. 

 

2011. Április.3.-án Dombóváron CAC kiállítás lesz! Júniusban meg CACIB Székesfehérváron. Megyünk!

 

2011. Január. 16. Gyönyörű idő volt egy jó kis sétához. Képek itt!

 

2011. Március. oltások, egészségügyi vizsgálatok.

 

2011. Április 16.-án Dunaföldváron tacskó tenyészszemle lesz. Ott a helyünk!

 

2011. Január. elején újabb képek érkeztek Picurról.

 

Kiskutyák Kamillától és Fannytól nyáron. (2011.01.03.)

 

2010.December. 26. új képeket kaptam Picúrról! Képek itt!

 

2010. Szeptember. 24. boni varratait kiszedték. Szerencsére minden rendben volt. Köszönet Dr. Király László Állatorvosnak!

 

2010. Szeptember. 07.-től az egész család izgult közel egy hétig Boni miatt. El kellett távolítani a méhét egy véletlen baleset miatt. Szerencsére hamar rendbe jött. Még sok szép kutyaévet Bonika.

 

2010. Június. Oltások szintén, fertőző betegségek ellen (kombinált).

 

2010. Április. 18.-án kiállításon voltunk Kalocsán Kamillával, nagyon sok szép kutyust láttunk!

 

2010. Április 02.án megszülettek Boni és Leon gyönyörűséges kiskutyái 3 fekete-cser szuka és egy fekete-cser kan. Szerencsére mind nagyon hamar szerető gazdira leltek. 2 kislány együtt maradt (Váradi család/Gazik küldték menüpont) , az egyik kisfiú itt maradt Dunaszentgyörgyön. Pár nappal később április 3-án Leon és Bambi kölykei is megszülettek 2 vörös szuka, egy fekete-cser szuka és egy fekete-cser kan.

 

2010. Március. Kutyusaim megkapták az oltásokat.

 

Ezt a honlapot 2010.01.01.-én kezdtem el szerkeszteni.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 44
Tegnapi: 35
Heti: 114
Havi: 1 014
Össz.: 430 940

Látogatottság növelés
Oldal: Hírek, események
Szentgyörgy-kincse Tacskók - © 2008 - 2024 - szentgyorgy-kincsetacsko.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »